Duplán nehezített helyzetben vagyok, mert nem elég, hogy szembemegyek a “szokásokkal”, a konvenciókat duplán is felrúgom, mert igen, valóban azt szeretném, ha a kislányom sikeres vállalkozónő lenne, ha felnő. Ez felháborító? Lehet. Mi az, hogy meg akarom neki mondani, hogy mi legyen ha nagy legyen, miért akarok vállalkozónőt nevelni belőle, amikor a nőknek nem is ez az eleve elrendelt feladatuk, miért nem a nőiességét akarom inkább, hogy kihasználja, miért nem az a fontos, hogy hogyan neveljen gyerekeket, keressen egy férjet, akit majd főállásban támogathat a karrierjében és aki mellett majd lesz valami akármilyen munkája…
Nos akkor másként fogalmazok: Azt szeretném, ha nő létére azzal foglalkozhatna, amivel szeret, amitől jól érzi magát, azzal kereshetne pénzt, abban lenne sikeres, amit örömmel csinál. Azt szeretném, ha szabadon dönthetné el, hogy mikor, mivel foglalkozik, azt szeretném, ha képes lenne döntéseket hozni, felelősséget vállalni és a következményeket viselni. Azt szeretném, ha önállóan el tudná dönteni és lenne választási lehetősége arra, hogy mivel akar foglalkozni. Hmmm ugye, így már egészen másképpen hangzik a dolog?
Persze úgyis fogalmazhatnék, hogy nem vállalkozót akarok nevelni belőle, hanem önállóan döntésképes embert. Na ez már közelít azokhoz a dolgokhoz, amiket mostanában szoktak hangoztatni.
Miért is jó vállalkozónak lenni, pláne nőként. Nőként különösen számos előnye van – és szerintem más előnyei vannak nőként, mint férfiként – a vállalkozói létnek.
- Szabadság, időben. Az élet különböző szakaszaiban más-más hangsúlyt kap a szabadság, amikor a nő, még szingli, nincs család, gyerekek akkor talán ez tűnik a kevésbé fontosnak, mivel ebben az életszakaszban nem kell senkihez sem alkalmazkodni, ezért könnyebb egy munkahely szoros időbeosztásához alkalmazkodni. Nem okoz gondot a korai beérkezés, a hétvégi munka, a napi 10-12 órás munkanap. De ahogyan változik az élet úgy változnak a napi időbeosztással kapcsolatos programok. Amikor van egy társ, máris eggyel több emberhez kell alkalmazkodni. Ha már gyerek is van – és mellette felelősségérzet – akkor pedig egyértelmű, hogy a napi időbeosztást a gyerek időbeosztásához kell alakítani. Az ovi a suli kezdéshez-végzéshez, a különórákhoz, a betegségekhez, a nevelés-tanítás nélküli napokhoz, az éves több hónapnyi szünethez, ami alkalmazottként évi 30 napnyi szabadsággal nagyon nagy fejtörést okoz. Egy idő után az idő lesz a legértékesebb dolog a nő életében, amit akkor lehet a legjobban managelni, ha az ember saját maga osztja be.
- Szabadság, a munkában. Nem mondok újat azzal, hogy az ember ha olyat csinálhat munka címén, amit szeret, azt nem is tekinti munkának. Azt gondolom, hogy ritka az a munkahely, ahol mindig azt csinálhatod, amit szeretnél. Még ha az elején úgy is pályázol egy állásra, hogy ez álmaid állása, akkor is eltelik néhány hónap (jobb esetben néhány év) és máris úgy érzed, hogy már nem is örülsz annyira a napi munkáknak, annak, hogy megmondják, hogy mikor mit csinálj, hogy mások által felállított határidők vannak, hogy olyan munkákat is el kell végezned, amit nem szeretsz, aminek nem látod értelmét, de meg kell csinálni, mert ezt mondják és kész. Vállalkozóként meg van a döntési szabadságod, hogy magad dönthesd el, hogy mikor mivel foglalkozol.
Ha ezeket szeretném a lányomnak, biztos, hogy rosszat akarok neki? Asszem nem.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: